Elnökségi határozat - 2014.03.21

 

> Elnökségi határozatok az MLOSZ-hez beérkezett kérelmek és módosításokkal kapcsolatban Az MLOSZ elnöksége a világversenyekre történő korai nevezési határidők miatt az alábbi változást hozza a válogatókkal kapcsolatban, melyről korábban levélben és szóban is kikérdezte az érintett versenyzők edzőit és az MVSZ versenysport bizottságának tagjait:

> A június 7-14 között Splitben megrendezésre kerülő Felnőtt Laser Radiál Európa-bajnokságra az MLOSZ elnöksége a szűkre szabott nevezési és rangsorolási határidők miatt a válogatót a korábban kiírtakkal meghatározottakkal ellentétben az alábbiak szerint módosítja: Mivel a korábban kiírt válogatók a rangsorolás határidejének lejárta után vennék kezdetüket, s az Európa-bajnokságra a két helyre három versenyző adta le jelentkezését, így az MLOSZ elnöksége úgy határoz, hogy a versenyzők számára válogató versenynek a április 4-6 között megrendezésre kerülő koperi Európa Kupát jelöli ki.

> Dániai Ifi LR Európa-bajnokságra a late entry vége: május 9, tehát rangsorolás vége április 26-27. Itt épp belefér az izolai és gardai verseny, tehát javasoltuk, s az elnökség jóvá hagyta, hogy ezen két verseny eredménye adja a rangsorolást, ejtő nélkül. Sajnos a 3. verseny, mint hazai válogató nem fér bele, ezért azt elhagyjuk, nem tudjuk az előzetes terveknek megfelelően számításba venni.

> Hasonló a helyzet a LRnői U21 és LST U21 Eb-re is, Torbole. Ott a végső határidő május 2, tehát ott sem fér bele a Kereked kupa, a Majthényi Emlékverseny pedig főleg nem. Így a két válogató verseny, ejtő nélkül az Izola Spring Cup és Az Olasz Európa Kupa ( Malcesine).

> Laser 4.7 Eb Norvégia: Late entry vége: június 9, azaz május 26-ig kellene rangsorolni. Így itt változást nem eszközölünk, marad az eredeti felállás, Izola, Garda és egy magyar ranglista. Viszont a határidő miatt a hazai verseny csakis a Kereked Kupa lehet, Majthényi már nem fér bele.

> A világbajnokságok közül eddig a LR ifi és felnőtt vb nevezése nyílt meg, Lengyelország, aminél a late enrty vége: július 1, azaz a rangsorolás vége: június közepe. Itt bele is férhetne a Majthényi is, mint magyar válogató, de nem kívánjuk bonyolítani a helyzetet, hanem akkor válasszuk a Keredet, s akkor annak végén le tudunk zárni minden válogatót.

> A változásokat az MLOSZ elnöksége 4 igen, 0 tartózkodás és 0 ellenszavazat nélkül elektronikus úton történő szavazással elfogadta.

> 2.
> Érdi Mária kérelmét, melyet a levél alján csatolunk, az elnökség 3 igen, egy tartózkodással elfogadta és jóvá hagyta

 

Balatonalmádi, 2013. március 21.

 

Eszes DettaMLOSZ