Érdi Mária Világbajnok lett

Júliusi, ifjúsági Európa-bajnoki címe után a Laser Radial női olimpiai
hajóosztály korosztályos világbajnokságán is győzött Érdi Mária.
A kanadai Kingstonban megrendezett vb-n az U19-es lányok mezőnyében
22 nemzet 53 versenyzője indult, a 17 éves magyar vitorlázó végig
vezetve lett aranyérmes.

A Tihanyi Hajós Egylet színeiben induló tehetség a kanadai vb-n két

futamgyőzelemmel kezdett, összesen pedig a tíz futamból hatot nyert meg,

mögötte  az uruguayi Moreira és a lengyel Kwasna végzett a második

és harmadik helyen.Érdi Mária a kingstoni vb-arannyal továbbra is elmondhatja

magáról, hogy eddigi pályafutása minden utánpótlás-világversenyéről éremmel

térhetett haza:

2013 óta összesen kilenc korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett.

Idei legnagyobb célja ugyanakkor az, hogy a felnőttek között is megpróbáljon kvótát

szerezni a jövő évi riói olimpiára, amelyre a novemberi, ománi világbajnokságon lesz

lehetősége.  

 

Érdi 2013 óta 9 utánpótlás korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett 

2015

-  Laser Radial U19 Eb: 1.
-  Laser Radial U19 vb: 1.

2014

-          Byte vb: 3.

-          Byte Eb: 2.

-          Laser Radial U17 Eb: 3.

-          Laser Radial U17 vb: 1.

-          Laser Radial U19 vb: 2.

2013

-          Byte vb: 1.

-          Byte Eb: 2.

http://index.hu/sport/2015/08/21/vilagbajnok_lett_a_vitorlazo_erdi_maria/

image2

image3

 

image4

 

image5